Járjon-e a gyerek balettra?

Volt ez az előző írásom, a “járjon-e balettra?”, amiben a gyerekeknek tartott táncórákról, különösképpen a gyerek balettről írtam,  nem annyira lelkendezve. Leginkább a művházas balettórák lebegtek a szemem előtt.

Két dologra akartam felhívni benne a figyelmet. Az egyik, hogy a táncóra a mozgás mellett gyakran egy teljesen elferdült ízlésvilágot közvetít a gyerekek felé. A másik, hogy nagyon észnél kell lenni, mert a klasszikus balett technikája nem feltétlenül egyszerűsíthető le a a gyerekeknek való és hasznos „mozgásóra” szintjére. Ezt elképesztően sokan, több mint húszezren olvastátok, rengeteg kommentet és véleményt kaptam. Az anyákat a saját testük mellett valószínűleg egy dolog mindenképp legalább annyira érdekli: a gyereküké 🙂

Úgyhogy folytatom a témát, bemutatok egy olyan tanárt és módszert, amiről  érdemes tudni.

Ahova érdemes járni- kreatív gyerektánc

Vadas Zsófia Tamarával egy helyen tanultunk, a hajdan Budapest Tánciskolaként indult Budapest Kortárstánc Főiskolában, közös világból jövünk. Szerintem ő egyrészt szuperul ért a gyerekekhez, ó bár ő lehetett volna a bébiszitter nálunk! (évekig szinte bentlakós bébiszitterként nevelgetett egy párat, akkor nekem még nem volt gyerekem, nagyon érdekes volt az ő történetein keresztül belelátni a gyerek-mikrovilágba). Másrészt nagyon régóta tanít kreatív gyerektáncot, a szülők és gyerektanítványok lelkesedése töretlen iránta.

Van-e olyan hogy ”fiúknak való tánc” meg „lányoknak való tánc”?

Tamara: Nem, szerintem nincs. Ez, amit tanítok, mindenkinek „való”, sokféle mozgás van benne. Azt viszont látom időnként, hogy nagyobb korban vannak kisebb különbségek, mert ezen a sokféleségen belül van olyan mozgástípus, ami jobban leköti a lányokat, és van, ami jobban leköti a fiúkat. A futás, gurulás, gördülés- ezt általában minden fiú élvezi. Talán az oviskorban ez még nem jelentkezik, idősebb korban szoktam látni.

Szerintem ebben benne van egyfajta temperamentumkülönbség, ami nem annyira fiú-lány dolog.

Igen, talán pontosabb úgy fogalmazni hogy alkat kérdése. Nem mindenkire igaz.

Azt amúgy nagyon látom a nagyobbik gyerekemnél, aki ovis, hogy mennyire másra buzdítják a fiúkat, vagy mennyire mást tartanak természetesnek náluk, mint egy lánynál. Tágabbak a határok, belefér több vadulás.

Igen, persze, ilyenkor a környezetük is lecsapódik a gyerekeken. Én egy csomó hatás összegződését látom: alkat, mozgáskészség, miket tanult, mire bíztatják mások, milyen zenét szeret….

Egyébként az a helyzet, hogy itt ezen az órán (6-10 évesek kreatív táncórája) szinte csak lányok vannak. Sokféle korosztályt tanítok, a fiúk csak egész kiskorukban járnak olyasmire, aminek „táncóra” a neve. Bár ez amit én tanítok tényleg nem egy klasszikus kecses illegetős tánc. Iskolás kor után leginkább csak az jár ilyesmire, akit valamilyen szinten hivatásszerűen érdekel a tánc, például középiskolások, akik esetleg táncosok akarnak lenni. De ez talán inkább a szülők hatása, nem  íratnak be ilyesmire egy fiút.

Nagyon számít a megnevezés. Nyáron, amikor egy nyári tábor keretén belül tartottam ugyanezt, csak nem tánc, hanem „mozgás” volt a neve, akkor volt sok iskoláskorú fiú. Ott az volt az érdekes, hogy úgy tűnt, a lányoknak ebben a korban nagyobb az érdeklődésük az „absztrakt” mozgások iránt, a fiúk ugyanazt a feladatot inkább karakterből ragadták meg „karatés” mozgás, „nindzsás” mozgás, például így írtak körül dolgokat. De ugyanazokat a feladatokat lehetett velük csinálni.

Volt egy pár éves együttműködés a MÚ Színház és egy általános iskola között, néhány évig jártam oda „táncot” tanítani, nem rendszeresen, viszont kötelező program volt nekik, egy-egy teljes osztállyal dolgoztam, nem csak azzal, akit beírattak. Ott is az volt a tapasztalatom, hogyha ott vannak a fiúk az órán, ha már eljutnak, akkor velük is lehet ugyanúgy dolgozni.

Törekszel arra hogy a kortárs tánc mozgásvilága megjelenjen az órákon? Ilyen például a föld intenzív használata, földön haladások, gurulások, vagy a térszemlélet, a mozgás teljes terjedelmében való gondolkodás, a törzs egyenrangú használata, nem csak a végtagoké. Vagy egyszerűen az van, hogy neked -pont úgy mint nekem- egyszerűen ez a természetes, ez az „anyanyelved”, az alap mozgásszótárad?

Az van, hogy a gyerekeknél ezek amúgy is természetes mozgások, kúszás, mászás simán belefér, ha nem korlátozzuk őket, hogy „ez nem tánc”. A kortárs táncban ugye bármi tánc, és minden tánc, nincsenek ilyen hierarchikus dolgok, hogy csak a szép lábemelés a tánc, vagy csak a ritmusos lépés a tánc. A kortárs tánc az végül is nem egy nem technika, hanem a testhasználat szabadsága.

Mondasz erre egy példát?

Mondok egyet a mai óráról, amit láttál. Ez a csoport nem kezdő, nagyrészük egy-két éve jár már hozzám, náluk az van, hogy már szöveggel, mesével is tudok irányítani. A tréning részét képezi a konkrét mozgások tanulása, de az óra nagyobb részében nem egy konkrét mozdulatot tanítok, hanem szempontokat adok a test- és térhasználathoz. Ez lehet teljesen hétköznapi, olyan élmények, tapasztalások amivel mindenki találkozhatott már, például a vízben a test ellenállásba ütközik, ezt mindenki tapasztalhatta már a strandon, mozogjunk úgy! Vagy például a kicsik nagyon szeretik az állatok mozgását leutánozni. Ezt az érzetet, élményt felidézzük, és ezzel dolgozunk. Egy-egy kép vagy érzet alapján kitalálnak új mozgásokat.

Ma például ez volt: úgy mozgunk, mint a falevelek,és akkor ők kitalálnak egy absztraktabb mozgást, ami tényleg absztrakt, nem egy pantomimezés. Miután megvan a testi minőség, amit használunk, utána adok hozzá egy formai keretet, amit ők a saját fantáziájuk szerint felhasználhatnak. És nagyon szeretik is az ilyen összerakós, kreatív feladatokat, de a tánckombinációkat is.

Elképesztően érdekes mozdulatok meg mozgásminőségek születnek ilyenkor, amit csak az improvizációval tudunk megteremteni, ezt sosem tudnám nekik utánzással megtanítani: csináld ezt, csináld azt, mozgasd így a karod, közben grimaszolj, közben a lábaddal így…olyan bonyolult dolgokat is mutattak, olyan szép mozgásminőséget, mint egy profi táncos. Az improvizációval komoly mozgástechnikai fejlődés érhető el! Ez nekem nagyon, nagyon érdekes didaktikailag, a tanári módszertan szempontjából.

Az improvizáció is jellegzetes kortárs eszköz a tanításban.

Igen, és nekem ez természetes. Szoktam utánzással is tanítani, de inkább improvizációval. A gyerekek erre általában nyitottak, a felnőttek már nem annyira.

És szokott lenni „előadás”?

Előadás nem, inkább demonstráció, arra volt már sok példa. Nem is a produkció miatt, nem is csinálunk külön kis koreográfiát erre, hanem egyszerűen bemutatjuk az óra anyagát. Szeretik bemutatni a szülőknek, és ezért ezt nem akarom visszafogni, bár egyáltalán nem a produkció meg a színpad a cél.