fbpx

A fogyókúra csak árt? – a diétamentes táplálkozásról

A mindent elárasztó megszámlálhatatlan mennyiségű fogyókúra, a sokszor egymásnak ellentmondó, végtelen mennyiségű diétás trend nem csak a testsúlyunkon hagynak nyomot. Nem várt “eredmény”, hogy a szép lassan elfelejtünk figyelni arra, hogy valójában mire is van szükségünk, mit is üzen nekünk a testünk, miközben a betarthatatlan szabályok útvesztőjében a kudarcélmény szinte garantált. Kurucz Salome PHD táplálkozási tanácsadóval az intuitív evés, vagy más néven a diétamentes táplálkozás elméletéről és gyakorlatáról beszélgettünk az Anyatest Projekt hétfői live sorozatában. Ez egy rövid összefoglaló, hallgasd meg az egész beszélgetést is!

Az étkezés mentális vonatkozásait körbejáró sorozatunk első része, ami a fogyás pszichés gátjairól szólt, itt érhető el.

Az utóbbi évtizedekben a kultúránkban nagyon erős hangsúly kapott a test esztétikai alapú megközelítése. Ennek hatására mára már jól mérhetően kialakult az emberekben az elhízástól való túlzott, indokolatlan félelem. Olyannyira létező jelenség ez, hogy már nevet is kapott: obesofóbia.

A modern kori társadalom testkultuszát meglovagoló és továbbgerjesztő diétaipar elképesztő mennyiségű termékkel, tanácsokkal, diétás trendekkel áraszt el minket. A kalóriaszámlálás, kihagyott étkezés, meghatározott ételek elhagyása, sőt bizonyos ételek démonizálása vagy épp túlmisztifikálása között a fogyni vágyók egy idő után teljesen elvesztik a kapaszkodókat. A szabályok tengerében szinte elkerülhetetlen “bűnözések” okozta folytonos kudarc élmény. Így a permanens fogyókúra nem csak fizikailag károsítja szervezetünket, de a mentális egészségünkre is negatív hatással van.

Nem lefogyni a nagy kunszt

Kurucz Salome szerint közép vagy rövidtávon ugyan elérhetünk eredményeket egy-egy diétával, de hosszú távon egy külső, nem belülről jövő, nem a szervezetünk igényeire reagáló étrendet képtelenség maradéktalanul betartani.  Így az újra visszaszedett kilók hozzák magukkal a bukás érzését, majd az újabb diétát, újabb szabályokat, újabb vétkeket, ami egyre mélyebb negatív spirált indukál.

Az intuitív étkezés módszere ahhoz segít hozzá, hogy rendezzük a megromlott viszonyunkat az étkezéssel, a testünkkel és új, egészségmegőrző szokásokat alakítsunk ki, aminek eredménye ugyan lehet a fogyás, de semmiképp nem a célja.

Azt eszek amit csak megkívánok?

Sokan gondolják azt, hogy az intuitív étkezés egyenlő azzal, hogy azt eszem amit épp kívánok. És tulajdonképp igazuk is van, hiszen a terápia végére már képesek leszünk mentálisan egészségesen viszonyulni az étkezéshez, így valóban azt eszünk, azt ehetünk amit megkívánunk.

Diéta mentes fogyókúra

Nem a jelen, többnyire rendellenes állapotunkból kell kiindulni, amikor is folyamatosan pl. kakaós csigára vágyunk. Az első lépés megtalálni, majd kezelni a szénhidrátéhség hátterében húzódó okokat. Ha feltárjuk a rendellenes étkezés mögött meghúzódó problémákat, (pl. ami tiltott azt jobban kívánom), akkor maga  probléma is megszűnik. 

Az intuitív étkezés módszere

A sok diétás szabály hatására nagyon sok hibás étkezési magatartás rögzülhet a fejünkben. A módszer ezeket a rendellenességeket segít semlegesíteni és felépíteni egy jó viszonyt a saját testünkkel, az ételekkel és az evéssel.

A teljesség igény nélkül, a tíz lépésből álló módszer fő irányai:

  • diéta mentalitás elvetése
  • test jeleinek észlelése, hogyan hallgassunk a testünkre: éhség
  • test jeleinek észlelése: teltség
  • megelégedési élvezeti faktor 
  • ételekkel való megbékélés – tiltólisták, ételek érzelmi semlegesítése
  • diétás gondolatok elvetése, megkérdőjelezése, semlegesítése
  • érzelmi evés
  • hogyan beszélünk, gondolkodunk magunkról
  • kiegyensúlyozott étrend kialakítása

Ha már jóban vagy a testeddel, az ételekkel, nincs tiltólista, ha eltűnnek a rossz evési beidegződések, akkor válunk képessé arra, hogy kialakítsunk új étkezési rutinokat. Ez teszi lehetővé, hogy intuitív módon rátaláljunk arra, hogy hogyan tudjuk kiegyensúlyozottabbá, egészségesebbé tenni a táplálkozást.

Az intuitív étkezés elsajátításának célja a diétamentességtől független egészségmegőrző szokások kialakítás és nem pusztán az evés, hanem mozgás, alvás, lelki egészség terén egyaránt.

Kakaós csiga mindenhol

A tíz hetes program metodikája persze nem átadható egy interjú keretében, de Kurucz Salome azért adott egy kis ízelítőt a módszerből. Talán az egyik legmeredekebb, és inkább a terápia vége felé alkalmazott módszer, ami az ételekkel való megbékülés jegyében alkalmazott “tiltott étel semlegesítése” feladat. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a tiltólistás ételből a terápián résztvevő nagyon sokat vásárol. Mindig van otthon, a munkahelyen, a táskájában. Képzeljük el, hogy mindenhol kakaós csiga van a lakásban. Bármikor lehet enni belőle bármennyit. A feladat célja az, hogy megérezzük, hogy nincs is szükségünk a mindig kakaós csiga. Hogy megérezzük magunkban az erőt, a magabiztosságot, hogy eltűnjön a feszültség. 

Életérzés nem diéta

Sokan az elviselhetetlen mentális teher miatt keresik fel Kurucz Salomet. Olyanok, akik utálják a testüket, egész nap az ételen kattognak. Akiket a sok szabály, korlátozás már megőrjíti és szeretnének végre jól lenni a testükben és megszabadulni a nyomástól, felszabadulni a szabályok súlya alól.

A terápia új életérzést ad. Magabiztosságot, felszabadultságot a mindennapokban, amiből az étkezéssel kapcsolatos feszültségek eltűnnek. 

A teljes intrejút Kurucz Salome táplálkozási tanácsadóval itt nézheted meg.

Tetszett?

Megosztás itt: facebook
Megosztom Facebookon
Megosztás itt: email
Elküldöm emailben

További cikkek

Feliratkozom a hírlevélre

Bartha Éva

Gyógytornász-fizioterapeuta MSc, manuálterapeuta
Az Új Szent János kórház vezető gyógytornásza

Évával 2021- ben kezdtük a közös munkát-  túlzás nélkül hiánypótló és egyedülálló az  a hathetes online végezhető gátizomregeneráló program, amit közösen csináltunk! Hatalmas öröm volt rátalálni mert végtelenül rutinos,  és egy rendkívül kedves, közvetlen személyiség. Több mint 2 évtizede foglalkozik a medencefenék izmainak gyengeségéből adódó elváltozások tanulmányozásával, kezelésével. Aktív gyógyornász- a János kórházban találjátok- emellett óraadó tanár, vizsgáztató az egyetemen illetve saját magánrendelést vezet.

Éva azt írja a saját munkájáról: “Számomra a gyógytornász és védőnői diploma kombinációja a lehető legoptimálisabb végzettség a szülészet-nőgyógyászati fizioterápia magas szintű alkalmazásához. (gátizom torna, szétnyílt hasizom, symphyseolysis, kismamatorna stb.) Az egyes kórképek kezelését nem lehet különválasztani egymástól, minden esetben egy előzetes vizsgálat alapján elkészített terv mentén, komplexen kell megoldani a problémákat.

A szülészet – nőgyógyászati fizioterápián és az oktatáson kívül szívesen foglalkozom felnőtt és gyermekkori sérülések utáni rehabilitációval, ortopédiai elváltozások kezelésével. A felnőtt kliensek a traumatológia problémákon kívül főleg gerincpanaszokkal keresnek meg, gyakran fordulnak meg nálam nyaki vagy ágyéki gerincsérv, csigolyacsúszás, kopásos elváltozások okozta fájdalmak miatt.”

BIO

– 2017. Manuálterapeuta – Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar
– 2015. Okleveles Fizioterapeuta (MSc) – Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar
– 2011. Gyógytornász-fizioterapeuta (BSc) – Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar
– 1990. Védőnő – Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar

Posztgraduális képzések

– Evidence Based Medicine a medencefenék fizioterápiájában    
– Gátizom tréner
– McKenzie A, B kurzus
– Terrier-féle lágyrész és ízületi mobilizáció
– Kinesiotape kezdő, haladó
– 3D Scoliosis Terápia  I-II.
– Váll workshop (OMT)
– Terhes torna speciális kollégium

Érdemes feliratkozni a hírlevelünkre:
SEMMI extra zaj, csak havi 1-2 értesítés az új programokról, ingyenes tartalmakról vagy az early bird árról, akciókról. Win-win.

Mielőtt elhagynád az oldalt, érdemes feliratkozni a hírlevelünkre:
SEMMI extra zaj, csak havi 1-2 értesítés az új programokról, ingyenes tartalmakról vagy az early bird árról, akciókról. Win-win.

Tóth Tímea

TÓTH TÍMEA

Timi egy csodásan mozgó, remek hangú oktató, aki a hatha- és gerincjógában, valamint a táncban is otthonosan mozog. Jelenleg kortárs táncot tanít a Műhely Alapítványnál, a Jurányi Házban és a Trafó Stúdióban, valamint a Mandala Jógastúdiókban tart hatha-, gerincjóga- és flow jóga órákat. 

BIO

  • Táncos és próbavezető, modern tánc szakirány (Magyar Táncművészeti Főiskola)
  • Sportoktató OKJ 5181303
  • Jóga mozgásterapeuta
  • Ashtanga jóga oktató RYT200
  • Gerincjóga oktató RYT200
  • Hatha jóga oktató RYT200 (Mandala Jógastúdiók)

MINI INTERJÚ

Jelenleg mennyit mozogsz?

Igyekszem napi szinten mozogni, ezeknek egy része ugye az óratartás, másik része pedig a saját gyakorlásom. Attól függően, hogy mire van időm, vagy hogy hogy érzem magam éppen, ez lehet jóga, tánc, erősítő edzés vagy éppen gyógytorna. 

Mit tanácsolsz annak, aki nem talál időt a mozgásra?
Kezdje “kicsiben” 🙂 Rövidebb időtartamban, olyan mozgásformát válasszon, ami örömet ad, feltölt. Eleinte ez lehet 15-20 perc is akár, és ha ez rendszeressé tud válni, az már remek. Nagyon szuper online edzéseket, jógaórákat lehet találni a neten, amik bármikor elérhetőek, és gyakran rövidebbek is, hogy könnyebben beilleszthetőek legyenek a napirendbe. 

Mi a kedvenc motivációs idézeted?
“A változás örök” – most éppen ez 🙂

Mi jut eszedbe a szóról, hogy jóga?

Tudatosság, belső csend, megérkezés.